Kennelünkben az első alom kiskutyái 2023. július 7-én születtek, természetes úton.
A kis szuka, Amaya született meg először 10:47 perckor, őt követte a kis kan, aki 13 órakor jött a világra és az Akira nevet kapta. 🙂
Anya: Haruka Miyabisou (Tenyésztő: Masaharu Ito)
Apa: Akai Hana Shonchi (Tulajdonos: Gyetvai László)
Akira nagyon jó motiválható élelemmel, hamar tanul. Idegenekkel szemben tartózkodó, ami a hokkaido fajta sajátja, de képes nyitni. Családjával nagyon figyelmes, ragaszkodó. Ez a tulajdonságuk még 5 hónaposan sem változott, még mindig tartózkodóbb természetű.
Amaya kevesebb türelemmel rendelkezik, mint a testvére, de szépen végrehajtja, amire kérik. Lányként nagyon beszédes, bújós kiskutya. 5 hónaposan még midnig barátságosabb idegenekkel, mint az öccse. 🙂
Gazdi visszajelzése: Értékelésem szerint az első három hét után nagy köteléket érzek velük. Nagyon jól vezethetők. Szeretetet kérnek. Összességében úgy gondolom, hogy befogadtak a „csomagba”. Akira nem vándorol sokat, inkább mellettem szeretne lenni. Amaya csinálja a maga dolgát. 🙂